Veres Péter halálának 50. évfordulójára

Veres Péter: Sóhaj

Szeretnék kiáltani olyan élesen, olyan messzehangzóan,
ahogy még nem énekelt senki,
hogy fáradt szívekben átdobbanjon a vér.

Szeretnék énekelni oly szépen, oly tisztán
ahogyan még nem énekelt senki,
hogy megtört szemekből kibuggyanjon a könny.

Szeretném megmutatni az Igazat, a Szépet,
ahogyan még nem láttatta meg senki,
hogy megalázott testvéreimben fölemelkedjék a lélek.

...

Szeretnék cselekedni oly nagyot, olyan rendkívülit,
Hogy mint hógörgeteg sodorjon mindent és mindenkit.
S bár tudom – itt benn a Bölcsesség ül hideg, józan
szemmel –, hogy hiába minden:
pusztába hangzó szó itt minden kiáltás,
nem felel rá visszhang,
elmúló jajszó itt minden ének,
a fáradt lelkek magukba roskadnak,
a szomorú szemek üresen siklanak le a Szépről
és a cselekedetek belefúlnak a tompa közönybe,
mint hegyről leguruló kavicsok az országúti sárba.

Tudom, de mindegy:
kiáltani muszáj,
énekelni muszáj,
megmutatni muszáj
és cselekedni is muszáj,
mert ebben és ez által élek.

 

Veres Péter szobra Balmazújvárosban
Veres Péter szobra Balmazújvárosban

 

1970. április 16-án halt meg iskolánk névadója, Veres Péter. Ha nincs a koronavírus-járvány, akkor mostanában bizonyára ünnepség keretében emlékeznénk meg az évfordulóról. A megemlékezést, mint más rendezvényünket sem, nem tudjuk megtartani. Emlékeznünk, az emlékeken elgondolkodnunk viszont kötelességünk.

A nagy kérdés természetesen ilyenkor mindig az, mit mond ez az életút, ez az életmű nekünk? Mond-e valamit? Mi köze van a 21. században született, értelmiségi családban, Budapesten vagy környékén nevelkedett gyereknek, fiatalnak egy 20. századi alföldi szegényparaszt életéhez? Van-e közös pont, közös érték, közös cél? Vagy csak egy név van, amit megszoktunk, jól bevezetett márkanév az oktatási piacon.

Veres Péter még a 19. században, 1897. január 6-án született a hajdúsági Balmazújvároson, házasságon kívül. Veres Julianna cselédlány s egy módos parasztgazda fiú, Posta Péter szerelméből. Így kapta édesanyja vezeték-, és vér szerinti apja keresztnevét. Nagyszülei pásztorok, uradalmi cselédek voltak. Anyjával és mostohaapjával, Nagy Józseffel egy Vókonya nevű tanyán lakott, a Hortobágy partján nyolcéves koráig. Négy évig járt iskolába Balmazújvároson. 12 éves korától, 1909-től már dolgoznia kellett: volt cselédcsürhés, kisbojtár, napszámos, alkalmi mezőgazdasági munkás, részesarató. 16 éves korától, 1913-tól a vasútnál pályamunkás. Ha van indulás, amely távol esik a Veres Péter Gimnázium tanulóinak helyzetétől, akkor Veres Péteré az.

Ebből a peremhelyzetből indult élete, amely önmagában is kalandos és tanulságos regény. Első felét meg is írta negyvenéves korában Számadás (1937) című művében. De ez az önéletrajz csak odáig tart, hogy a harcos parasztemberből végül író is lesz. Nem sokkal azelőtt lépett csak be az irodalomba Az Alföld parasztsága című művével, amely a korszakban divatos szociográfia volt, és azonnal felhívta a figyelmet írójára. A Válasz című folyóirat 1934-ben közölte két fejezetét, könyv alakban 1936-ban jelent meg. Veres Péter addigra sok kalandot megért, többszörösen börtönviselt, a csendőrök és az újságolvasók körében ismert nevű ember volt. (Őrá utal József Attila a Hazám című versében: „a gondra bátor, okos férfit, / ki védte menthetlen honát, / mint állatot terelni értik, / hogy válaszon bölcs honatyát”.) 1930-tól jelentek meg a parasztsággal és a földkérdéssel foglalkozó írásai a baloldali lapokban (Népszava, Föld és Szabadság, Századunk, Korunk, Gondolat, A Mi Utunk, Válasz, Kelet Népe). 1932-ben elbeszélései jelentek meg a Korunkban, ugyanitt közölték verseit is.

Bekapcsolódott az országos politikába is: 1931-ben részt vett az MSZDP országos kongresszusán. 1937-ben már a Márciusi Front egyik vezetője, a népi írók által rendezett balatonszárszói konferencia (1943) egyik szónoka volt. A háború alatt háromszor hívták be munkaszolgálatra, 1944-ben bujkálnia kellett a németek és a nyilasok elől. 1945 és 1949 között a Nemzeti Parasztpárt elnöke. 1945-ben építésügyi miniszter lesz és az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke. Haláláig országgyűlési képviselő volt, 1947-től 1948-ig pedig honvédelmi miniszter (a vicclapok nagy örömére, ugyanis honvédelmi miniszterként is megtartotta paraszti ruházatát, csizmában, kalapban szemlézte a hadsereget, a rendfokozata pedig tizedes volt).

Veres Péter elöl, paraszti ruhában, szovjet és magyar tábornokok társaságában, amikor 1948-ban a magyar küldöttség átveszi Moszkvában az 1848-as lobogókat
Veres Péter elöl, paraszti ruhában, szovjet és magyar tábornokok társaságában, amikor 1948-ban a magyar küldöttség átveszi Moszkvában az 1848-as lobogókat

1948 után kiszorul a politikából, viszont írói munkásságáért kétszer is Kossuth-díjat kap (1950. és 1952.). 1954-ben lett a Magyar Írók Szövetségének elnöke. A forradalom alatt és az ellenállás időszakában becsületesen helytállt mint írószövetségi elnök. Az indulatoktól fűtött légkörben fontos volt, hogy legyen valaki, aki mederben tartja a szenvedélyeket, akit a vitatkozó felek is elfogadnak. Veres alkalmasnak mutatkozott erre a szerepre. Józanságának is köszönhető, hogy az írószövetség a forradalom leverése utáni hetekben is méltóan képviselte a reformeszméket. Óriási életművet hagyott maga után, műveit 17 nyelvre fordították le.

Hihetetlen karrier! És emellett gondoskodik a családjáról is. 1919-ben nősült, hamarosan ötgyermekes családfő lett, s a megözvegyült édesanyját is magához vette. Ez a népes család egy kisméretű, vályogból épült, nádtetős házban élt, egy 20 m2-es utcai szoba, egy 10 m2-es szabad kéményű pitvar és egy 10 m2-es kis szoba volt az életterük. A ház ma Veres Péter Emlékház. Nagy létszámú családját el kellett tartani. Vállalt napszámosságot, részes aratást, földet bérelt, volt vasúti pályamunkás, tartott disznót, tehenet. 1944-re már 10 hektár saját földdel rendelkezett. Húsz esztendő alatt küzdötte fel magát a balmazújvárosi társadalomban a mélypontról „félcsípejű gazdává”, azaz egy lovas, kis földű, kis-tulajdonossá. És közben írt, és olvasott és olvasott. A Földművelő Egyletben alapozza meg későbbi iskolán kívül szerzett, furcsa vegyességében is bámulatos nagy műveltségét. Serdülőkorától haláláig szenvedélyes olvasó volt, mindent elolvasott, ami a kezébe került, és minden elmélkedésre izgatta. Állandóan művelődő, igazi autodidakta személyiség.

A második világháború után közéleti-politikai tevékenysége miatt családjával együtt elköltözik Balmazújvárosból. Békásmegyeren kapnak (egy sváb családtól elkobzott) házat. Innen járt be lovon a hadügyminisztériumba is, ameddig miniszter volt, ha hinni lehet a legendáknak. Békásmegyeri lakhelye miatt lett Veres Péter iskolánk névadója. (A lakótelep építésekor aztán a házat elbontották.) 1956-ban készült el Gárdonyi úti háza, ahol aztán haláláig lakott.

Lehet-e példa, lehet-e minta ez a monumentális teljesítmény? Tudnak-e tanulni diákjaink abból az útból, amely a cselédségtől a miniszterségig, a négy elemi elvégzésétől a Kossuth-díjig vezet? Vagy ez távoli, idegen, nincs és nem is lehet közünk hozzá?

Mindenképp lehet és kell is tanulni ebből. Máshonnan indulnak diákjaink, és ki tudja, hová érkeznek. Lehet, hogy van, lesz köztük olyan, aki tudományban, művészetben, politikában magasabbra jut, mint Veres Péter. De az biztos, hogy ha valakiben van annyi kitartás, akaraterő, biztosan messzire jut a saját életútján. Nagyon jó lenne, ha minél több diákunk számára minta lenne az a tudásvágy, az a műveltség iránti igény, ami Veres Pétert jellemezte. Boldogabbak lehetnek diákjaink, ha követik Veres Pétert abban, ahogyan kötődött a kisebb-nagyobb közösségekhez. A családjához, Balmazújvároshoz, a parasztsághoz, néphez, nemzethez, országhoz. Diákjaink is legyenek büszkék arra, ahonnan jöttek, akkor is, ha életük másfelé sodorja őket; vállalják származásukat, családjukat, iskolájukat.

Veres Péter életében és halála után is megosztotta a róla véleményt alkotókat. Németh László ezt írta egy levélben Veres Péternek: „Közéleti szereplésedről, ha támadtak, ezt szoktam mondani: Péter bele- belecappant a sárba, de jó irányba gázolt, – mások jobban vigyáztak a cipellőjükre, de a maguk pecsenyéjét kerülgették”. (MTA Kézirattár, Ms 5497/328. 1957. február 13.) Ezeket a vitatott, sárban megtett lépéseket a maguk korában kell szemlélnünk és értékelnünk, és látni azt a bizonyos irányt. Írói teljesítményéről, ha lehet, még szélsőségesebbek az ítéletek, egyesek (pl. Csoóri Sándor) A Balogh család története trilógiát zseniálisnak minősíti, mások viszont sokkal kevesebbre tartják az életmű egészét.

Amit azonban ritkán vitattak: emberi tartása, tisztessége. Ebben is minta lehet számunkra: az embert, emberséget próbáló időkben is törekedni arra, hogy saját arcunkat megőrizzük, hogy tiszta lélekkel tudjunk átjutni az életünk során utunkba kerülő pocsolyákon, hogy utunk minél inkább egyenes legyen és megbánás nélküli.

 

Veres Péter: Ha nem lehettél szálfa

Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom,
Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje,
vagy legyél csak gyom.

Nézd a tarackot,
nem árthat annak se aszály, se árvíz, se fagy, se tűz,
hiába perzselik azt fönt, s hiába vagdalják alant.
Tavasszal nem mozdul, azt hinnéd, kihalt,
pedig azalatt, ott lenne a mélyben ágakat ereszt,
acélhegyű gyökerével bejárja a sívó homokot, a
zörgő kavicsot;
a sovány agyagot éppúgy, mint a buja televényt,
szorgosan furkál, terjed, telepít,
s mire a tavasz virágzó füvei száraz avarrá válnak,
ő vígan zöldell újra, s buja sűrűségét felmutatja a nyárnak.

(…)

Nézd a messze viruló bogáncsot s a ravaszul lapuló
királydinnyét.
Hiába írtja ezeket csőszök, kerülők serege,
hiába röpködnek bennük írott parancsok,
nem engednek, újra és ezerszer újra visszajönnek
– és szúrnak, mert egyebet nem tehetnek.

Szúrj hát te is, de ne engedd ezt a földet, magyarom,
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje,
vagy legyél csak gyom.

S hogyha nem élhetsz magadnak,
virágod legyen mérges, mint a kutyatej,
ágaid legyenek tüskések, mint a vadrózsa,
legyenek görbék, mint a galagonya,
gyümölcsöd legyen fanyar, mint a vadkökény,
vagy legyen keserű, mint a farkasalma, –
csak bőven termő bamba diófája ne legyél senkinek.

Ez a föld a tiéd, tartsd hát meg magadnak, magyarom,
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.

 

Veres Péter sírja (Kerepesi temető)
Veres Péter sírja (Kerepesi temető)