30 éves a VPG

Tisztelt jelenlegi és volt Kollégák, Örökdiákok!

 

Az évfordulók, mint a mi 30. éves évfordulónk is, fontos mérföldkövek egy iskola életében.

1986 szeptemberében nyitotta meg kapuit a Veres Péter Gimnázium.

Tiszavölgyi István igazgató úrral egyeztetve és részvételével szeretnénk közösen megünnepelni ezt az évfordulót. Erre az alkalomra tisztelettel meghívom régi tanárainkat, diákjainkat és természetesen az iskola jelenlegi tanárait, a most ide járó diákjaink küldöttségét.

Az ünnepélyünket
2016. szeptember 23-án, pénteken 18 órától tartjuk
a gimnázium aulájában.

Tervezett program:

  • Köszöntő: Papp György
  • Nyitó beszédet mond: Tiszavölgyi István
  • Rendhagyó irodalom óra- az irodalomórák emlékének felidézése – Kaláka együttes
  • Iskolatörténeti vetélkedő
  • A gimnázium volt és jelenlegi diákjainak és tanárainak műsora- néptánc, zenekar és énekkar
  • Papp György, röviden a 30 évről (erre az alkalomra jelenik meg a 20 éves évkönyv folytatása, az elmúlt 10 év krónikája)
  • Kötetlen beszélgetés és grillparti a kertben.

Budapest, 2016. június 22.

                                                                                                                  Papp György