Veres Péter Gimnázium

A 40 éves évfordulóhoz kapcsolódva iskolánk volt diákja, Hrotkó Eszter nagyon érdekes interjút adott Páczelt Zsófinak. Egy jelenlegi és egy volt diák beszélget.

A 40 évvel kapcsolatos további hírek a https://verespg.hu/kategoria/altalanos-hir/40-ev/ oldalon találhatók. Az április 24-i ünnepségre pedig a regisztrációs linken lehet jelentkezni.

Bemelegítő kérdésként szeretném megkérdezni, hogy mikor végeztél, és ki volt az osztályfőnököd?
Igen, én ’92 és ’96 között jártam a gimibe. Benke Jánosné volt az osztályfőnököm. Az A osztályba jártam. Akkor indult a nyolcosztályos gimi. Bocs, hogy visszakérdezek, te nyolc- vagy négyosztályosba jársz? …Vagy már nincs is négy?
De, de van négyosztályos. Úgy van, hogy a C-ből egy indul, és AB, az meg nyolcosztályos. Én is Á-s vagyok.
Ja, igen, Á-sok. Az Á-sokkal jobbak. ? Nem tudom, csak így mondom. Szóval igen, én ’96-ig jártam a gimibe. Akkor az nyelvi osztály volt, és én német–olasz szakos voltam. Úgy volt, hogy a teljes osztály olaszos volt, és fele németet, a másik fele angolt tanult. Én az általánosban elkezdtem már németül tanulni, ezért a német fix volt, így én a német–olaszos csoportba jártam.
Az osztályfőnököd, Benke Jánosné milyen szakos volt? Ő már nem tanít az iskolában.
Földrajz, és? Vagy lehet, hogy csak földrajz. Majd nézz utána, mert nem vagyok benne biztos, az annyira nem érdekelt, és azt tudtam, hogy valami olyasmi. Lehet, hogy még tanított régen matekot, de nem hiszem. A földrajz az fix.
’96-tól én az ELTE-n tanultam. Tehát úgy volt, hogy én a németet – az volt a fő nyelvünk – nem tudom, hogy most hogy van a nyelvi osztályoknál, de ott azt heti 6–8 órában, tehát viszonylag intenzíven tanultuk két évig. Megcsináltam két év után a középfokú nyelvvizsgát, utána az azt jelentette, hogy nem kellett érettségiznem, így ötös lett az érettségi. Utána úgy gondoltam, hogy az olasz nyelv jobban érdekel, ezért elkezdtem intenzíven olaszt tanulni. Mert az elején ugye abból csak heti két óra volt, tehát azzal nem lehetett nagyon nagyot fejlődni. Elkezdtem járni magánórákra, az Olasz Intézetbe, meg egy csomó más helyre, és végül az ELTE-re, az olasz–töri szakra mentem az érettségi után. Tehát az olasz nyelv nekem igazából nagyon fontos volt. Az volt az egyik alap, meghatározó a gimi után is. Sok versenyre lehetett menni, például OKTV-re. Az még van?
Igen, igen.
Tehát ilyen országos versenyek, meg mindenféle egyéb. Szóval olasz–történelem szakra mentem az egyetemre. Főleg a humán tárgyak érdekeltek: a nyelvek, történelem és irodalom.
Először nem tudtam eldönteni, hogy irodalommal vagy történelemmel tanuljak tovább, de mivel a nyelvtan akkor még nem érdekelt – azóta ez másképp van, de már késő –, a történelem mellett döntöttem.
Ez is izgalmasnak tűnik egyébként.
Igen, izgalmas volt. A történelem fakultációt is akkor választottam alapvetően, mert tudtam, hogy abból is kell felvételizzek. A fakultáció a nulladik órában volt, ami 7 óra 10–15 körül kezdődött. Nem emlékszem pontosan, az rémlik, hogy nagyon korán, és én nem vagyok egy ilyen reggeli típusú ember, és nem mindig, de sokszor egyedül voltam. Elég gyakran a nyitott szemmel alvás esete forgott fenn, mert reggel 7 óra 10-kor, hiába voltam 17 éves fiatal, de nehéz volt Lator tanár úrral a fakultáción üldögélni. Ő próbált gondolom valamit kiszedni belőlem, de én szerintem néha – belül biztosan – aludtam. Ketten-hárman lehettünk általában a fakultáción, de sokszor ugye a többiek nem jöttek, és mondom, nekem ez így beégett, hogy én reggel 7 körül próbálok ébren lenni a történelem fakultáción, és ez nehéz volt.
Igen, a nulladik órák azóta is elég nagy kihívások.
Az első óra is kihívás, de a nulladik az mindenképp. Nem is tudom, hogy hogy értem be a suliba. Mondjuk én közel laktam. Óbudai vagyok, vagy voltam. ’86 óta Óbudán éltem, most már nem, de majdnem 40 évig ott éltem. Általános iskolába is a Mókusba és az Aelia Sabina Zeneiskolába jártam. Jöttek onnan sokan osztálytársaim a Veresbe. Szimpatikus volt, hogy mivel Kaszásdűlőn laktam, 20 perc alatt beértem HÉV-vel. Ugyanígy a Mókus is hasonló közel volt, és ez alapvetően egy szimpatikus dolog.
Igen, ez az, tovább lehet aludni.
Igen, tovább. Tehát ez szerintem az alvás maximalizálása.
Mi volt a kedvenc emléked, amire szívesen visszatekintesz, vagy sokszor eszedbe jut?
Ezen gondolkodtam, és egyszerűen nem jut összességében semmi az eszembe. Talán az osztálykirándulások. ’93-ban, amikor először mentünk osztálykirándulásra, és szerintem nekünk nagy szerencsénk volt, mert lehet, hogy manapság ez már normális, de mi Velencébe, Olaszországba mentünk osztálykirándulásra, és az szerintem nagyon meghatározó volt, hogy 14–15 évesen az ember eljut egy másik országba. Jó, hogy pár nap volt, de az nem számított. Akkor már tanultunk olaszul, bár szerintem még alapfokon sem beszélhettünk, de legalább így egy nyelvi környezetben ott voltunk, és ugye azért Velence nem egy csúnya hely, meg annyira bizarr hely, de akkor tényleg ez már ’93, tehát az már jó rég volt. Nem volt olyan sok turista. Május körül mehettünk. Arra emlékszem tényleg, amikor először megláttam, az egy tényleg csodálatos hely volt. Nagyon sokat mehettünk mindenfelé. Nem egyedül, mert biztos voltak csoportok, biztos voltak felügyelők, tehát erre nem emlékszem, de amikor jártuk a várost, és ugye ’93-ban mindenféle Google Maps és egyéb nélkül. Velencében alapvetően felesleges a térkép, minden ki van írva, hogy mi merre van. Számadó tanár úr is szerintem velünk volt, ő is próbálta a velencei térképet megfejteni, és őrajta szerintem, mint matematikuson, tehát rajta jobban kifogott. Mi csak mondtuk, hogy menjünk arra, menjünk arra, tehát teljesen mindegy. Ő meg szerintem próbálta megfejteni, hogy akkor jobbra-balra és mi az irány. Viszont ugye sok helyen jobbra is, balra is ugyanaz az irány van kiírva, tehát ugyanoda jutsz mindkét irányból. Szerintem ez egy jó lehetőség volt, hogy tanulsz egy nyelvet, és akkor utána el is tudsz menni abba az országba beszélni, megtapasztalni, hogy egyáltalán ott mi történik. Én ’93 óta visszajárok Velencébe. Egy barátnőm ott a közelben él még mindig, meg ott dolgozik. Úgyhogy én nagyon sokszor mentem oda, és azóta emlékszem erre, hogy milyen volt legelőször arra járni.
Köszönöm, tehát ezt a kirándulást emelnéd ki mint meghatározó jó élményt.
Igen. Azt akartam kérdezni, hogy a mellények még vannak?
Egészen a júniusi tanévzárásig volt, és most szeptembertől nem kell mellény meg köpeny. Papucs még kell. Még nekem is volt kis alsós meg felsős köpenyem is. Szóval ez egy nagy változás volt.
Igen, az elején fura, meg azt mondod, hogy jó, ez hülyeség, meg egyenruha, de szerintem én alapvetően viccesnek meg jónak találtam ezt a mellény történetet. Az én anyukám varrt bele zsebet. Mi a barna színűek voltunk. A negyedik év végére valakinek megkopott azért a mellénye, ez normális volt. A papucs is hülyeségnek hangzik szerintem egy külső számára, de a papucs is tök kényelmes, mert érted, bejössz a cipődben, és akkor nem abban vagy egész nap, hanem egy papucsban. Mondom, én nem voltam se köpeny-, se mellény-, se papucsellenes.
Igen, hát az elején még szokatlan, de egyébként ilyen hagyomány lett, ilyen vereses hagyomány.
Igen, igen.
Mi volt a legnehezebb az iskolai éveidben, vagy ha van egy konkrét év vagy évfolyam?
Biztos az érettségi előtt, nem tudom, ezek az emlékek így elhalványultak. Egyébként tényleg most jöttem rá, hogy ’26-ban lesz a 30. érettségi találkozónk. Ez azért durva.
Én ugye kicsit már fiatal koromban is túlzásba vittem a dolgokat, úgy értem, hogy a tanulást. Sok versenyre mentem, de szerintem jó volt, hogy az iskola is, meg úgy a tanárok is mindig lehetőséget adtak, tehát hogy a versenyeken való részvételek szerintem fontosak voltak. Mondom, én mentem többféle versenyre is, főleg olaszból meg töriből. Nem emlékszem, hogy bármi nehéz lett volna. Lehet, hogy volt valami, de így nem égett be semmi. Nekem fontos volt az a magas szintű oktatás, meg a fegyelem, ami régen volt. Szerintem gondolom most is az van. Nekem az nagyon szimpatikus volt. Nem tudok semmi nehézséget megnevezni. Édesanyám biztos mondaná, hogy persze, valami történt, de mondom, én erre nem emlékszem.
Volt kedvenc tanárod? Ha igen, akkor miért pont ő?
Engem még tanított Frank tanárnő. Magyart tanított nekünk. Az ő óráit nagyon szerettem. Aki magyar irodalmat tanulhatott tőle, annak sokat adott. Azt tudom, hogy ő nagyon szigorú volt, de mondom, szerintem arra szükség van, úgy lehet normálisan tanulni.
Lator tanár urat is szerettem. Szerintem érdekes szemléletet tudott adni a történelemhez, ez később alapvetően segített az egyetemi tanulmányaim során. Nyelvekből is jók voltak a tanáraim. Mondjuk azt én is tervgazdálkodás jellegűen próbáltam csinálni. Megmondtam, hogy jó, akkor ezt a nyelvet ennyi idő alatt tanulom meg, azt a nyelvet annyi idő alatt.
Szerintem a közeg is jó volt. Húztuk egymást, sokan csináltak nyelvvizsgát akár két nyelvből is.
Ez a szemlélet később szerintem sokunknak segített. Mert ugye én még utána később az olasz mellé megtanultam a spanyolt is, meg az angolt persze, de igazából az mindenkire félig ráragad. Szerintem a nyelvekkel való kapcsolatomat azért az iskolából is hoztam, úgyhogy az egy jó dolog.
Tehát az ELTE BTK olasz–történelem szakon tanultam tovább. Az olaszt előbb befejeztem, de mivel elkezdtem dolgozni, a törit nem tudtam időben befejezni. Illetve mivel úgy látszik, halmozni akartam a nyelvvizsgák mellé a diplomákat is, a Közgázon a külügyi szakértői képzést is elvégeztem, ami szintén a törihez kapcsolódott. Azt gondoltam, hogy ezzel a szakkal különböző külképviseleteken vagy minisztériumokban lehetett volna dolgozni. Viszont a vége felé rájöttem, hogy nekem valahogy az a közeg nem az én világom, és akkor ezt így fel is adtam. Megcsináltam mindent, a külügyi szakértői képzést is elvégeztem, meg ugye a történelem szakot is befejeztem, csak időközben elkezdtem koncertszervezőként dolgozni. 2002-ben, amikor befejeztem az olasz szakot, már koncertszervezőként dolgoztam.
Egyébként szerettem volna tanítani, és a tanári képzést is megcsináltam a BTK-n. Olaszból és töriből is voltam tanítási gyakorlaton. Töriből a Radnótiban voltam, az olasz – ha jól emlékszem – a Dózsa György Gimnáziumban volt. Nagyon szerettem tanítani, és vissza is hívtak mind a két helyre, de valahogy azt éreztem, hogy ez nekem hosszú távon nem működik, meg ugye a fizetések sem voltak nagyon magasak. Nem mintha a pénzre gyúrtam volna, de valahogy így azt éreztem, hogy ez nekem így egy kicsit egysíkú lenne. De a tanítás nem az, csak én ezt akkor így éreztem.
Mivel egy zenetagozatos általános iskolába jártam, illetve fuvoláztam, harsonáztam, a zenekarban játszottam, illetve néptáncoltam – nemcsak az iskolában, hanem 10 éves koromtól a Bihari János Táncegyüttesben táncoltam 20 évet –, ez a kulturális közeg elvitt afelé, hogy úgy döntöttem, innentől kezdve koncerteket fogok szervezni. Alapvetően azt csinálom azóta is.
A továbbtanulás nekem csak egy olyan kitérő volt. Vagyis nem kitérő, hanem az ember megtanulja, amit megtanul, és máshogy hasznosítja az életben. Tehát a szakmámat nem az egyetemen tanultam, ha ez így érthető.
Igen, igen, nagyjából igen. Van olyan iskola alatt megtanult lecke, ami esetleg segített a későbbi éveidben?
Biztosan. Alapvetően szerintem az iskola szemlélete, amit így nem tudok megfogalmazni, de szerintem aki odajárt, az alapvetően tudja, meg érzi, hogy mit adott neki, és az úgy végigviszi az embert az életén. Például hogy az egyenruhával nincs probléma, és az se baj, ha papucsban vagy az iskolában.
Mikor voltál először meglátogatni az iskolát a ballagás után?
Szerintem a 10 éves érettségi találkozón. Lehet, hogy voltam párszor az iskolában, nem tudom, de nem rémlik úgy igazából, de a 10 éves érettségi találkozón biztosan az az iskolában volt. A Facebookon is követem az iskolát, tehát képben vagyok, hogy mi történik, meg barátnőm gyerekei is jártak oda, meg járnak oda.
Figyelem, hogy mi történik. Tudom, hogy volt szó valami felújításról is. Gondolom, a szél még mindig átfúj a falakon. Szerintem ’95-ben átfújt a falon, akkor most is átfúj az egész iskolán. Láttam, hogy a színpad is be lett borítva hajópadlóval, mert ugye mi még a márványon táncoltunk.
Akkor utoljára a Veresben az osztálytalálkozón jártál?
Igen, igen, a 10 évesen. Próbáltak utána az osztálytársaim is, meg szerintem én is több osztálytalálkozót szervezni, de alapvetően… Nem tudom, hogy másoknál hogy sikerült, a mi osztályunk szerintem annyira nem volt a legszuperebb összetartó a találkozók szempontjából, mert ugye a 20 évest is próbálták az osztálytársak összeszervezni, de az osztály egyötöde vagy egynegyede külföldön van. Elindult a szokásos chatelés, hogy nekem ekkor jó, nekem akkor jó, és akkor nekem itt jó, meg ott jó, és onnantól kezdve az osztálytalálkozók nem jönnek össze az iskolában. Szerintem most nem tudom, hogy ennek van-e hagyománya, hogy például a 30 évest azt az iskolában kellene-e csinálni, azt majd lehet, hogy újra megpróbáljuk az osztálytársakkal az iskolába szervezni a tanárokkal. A 10 éves azért volt érdekes, mert akkor találkozott az ember újra a tanárokkal.
Tartod-e még esetleg valamelyik régi osztálytársaddal a kapcsolatot?
Az a baj, hogy sokat dolgoztam, ez azt jelentette, hogy Magyarországon is és külföldön is sokat dolgoztam, és emiatt szerintem így teljesen mindenki elment más irányba, én is. Ilyen találkozókon nem nagyon voltam, szinte sose otthon, vagy sose értem rá persze, csak ilyen nagyobbakon. Mint említettem, én néptáncoltam az iskolán kívül. Nekem a néptáncos közeg volt alapvetően az iskolai évek alatt a meghatározó közeg. Heti háromszor jártam próbára, meg előadások voltak, illetve külföldi fellépések, turnék, ezért alapvetően ők voltak az én támogató közegem. Utána, amikor érettségi után az egyetemi közeg, de velük se nagyon tartottam a kapcsolatot, mert nekem volt egy másik bázisom alapvetően, úgyhogy nálam ez így alakult. De egyébként pont pár éve találkoztam Dublinban az egyik évfolyamtársammal, aki a Dublini Nagykövetségen dolgozott, és ráírtam, és találkoztunk és beszélgettünk. Meg még ami érdekes, de az már legalább 8–9 éve volt, amikor Berlinbe jártam, találkoztam Krasznahorkai Katával, aki nekem az osztálytársam volt. Pont úgy alakult, hogy valahogy egy éjszakára szükségem volt egy áthidaló szállásra, és akkor náluk aludtam. Mindig jóban voltunk, nem voltunk örök barátnők, de a közös iskola, osztály jó alap volt a kapcsolatunkban.
Az utolsó kérdésem annyi lenne, hogy említetted, hogy a Kanári-szigeteken laksz. A munka miatt költöztél oda?
Igazából az időjárás miatt vagyok itt. Igen, most is süt a nap. Szóval. Én éltem már Spanyolországban, 2007-ben Barcelonában éltem egy évig. Ugye a spanyolt az olasz után tanultam meg. Ha már tudok olaszul, meg tanulok spanyolul is, ez volt a koncepció.
A spanyolt is viszonylag sokat használtam mind a munkám, mind az életem során, úgyhogy az is megmaradt. 2022 és 2024 között Dublinban éltem a párommal, csak ott kicsit fáztunk. Imádtuk Írországot, az egyik kedvencünk, meg nagyon szép, de iszonyatosan drágák a lakások. Egy lakásban kellett laknunk full idegenekkel, így 40 évesen az nem vicces, és amikor májusban is 10 fokban mentem reggel dolgozni, akkor az nagyon szomorú volt. Azt mondtuk, hogy jó, akkor ez így nem lesz jó. Hova menjünk? Kizárásos alapon megnéztük, hogy hol kedvező az időjárás, illetve hogy hol tudunk venni lakást. Az óbudai lakásomat feladtuk, és abból költöztünk Észak-Tenerifére. Nem a turistaparadicsomban lakom délen, mert az egy furcsa közeg, Észak-Tenerifén, ami egy sokkal spanyolosabb jellegű település. Online dolgozom, anélkül nehezebb lenne az itteni élet. Egy helyi cégnek is online dolgozom távmunkában, illetve a MÜPA-nak is, mint külsős munkatárs, mert én a MÜPA-ban dolgoztam tizenvalahány évig. Most még mindig nekik visszadolgozom bizonyos projektekre. Ezt itt meg lehet tenni, mert ehhez már csak internet kell.
Párszor azért haza kell menni, úgyhogy ezzel nincs gond, de amikor ez fontos: amikor az ember egyre idősebb lesz, akkor ne csak a munka legyen az elsődleges, hanem amikor befejezi a munkát az ember, akkor kimegy az óceánpartra és nézi a hullámokat, mert az segít.
Igen, az biztos. Nagyon köszönöm a válaszokat és hogy jelentkeztél az interjúra, mert most ez a születésnap egy komoly mérföldkő a Veres életében.
Én is nagyon örülök, és tényleg úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó dolog nektek is, hogy jelenlegi diákok kérdezgetik a régi diákokat.