Felvételi jegyzék a 8 évfolyamos képzésre a 2021-2022-es tanévre

Tisztelt Szülők, kedves diákok!

Az előírások szerint közreadjuk ideiglenes felvételi jegyzékünket.

A 8 évfolyamos képzés esetén az írásbeli és a szóbeli vizsgán összesen 340 pontot lehetett elérni. Elutasítottuk azokat a jelentkezőket, akiket nem hívtunk be szóbeli vizsgára, ill. azokat, akiknek a szóbeli vizsga után összpontszámuk 270 pontnál kevesebb lett.

Azonos pontszám esetén előnyben részesültek a Budapest 3. kerületi lakcímmel rendelkező jelentkezők.
Az azonos pontszámot elért 3. kerületi, ill. az azonos pontszámot elért nem 3. kerületi diákok sorrendjét sorsolással állapítottuk meg.

A két 8 évfolyamos osztályba 28-28, azaz 56 tanuló vehető fel.

 

Tisztelt Szülők, kedves diákok!

Önök 2021. március 24-ig módosíthatják a választott iskolák sorrendjét.
Úgy gondoljuk, az a korrekt eljárás részünkről, hogy a felelős döntés meghozásához tájékoztatjuk önöket az alábbiakról:
Közeleg iskolánk felújítása. Ez azt jelenti, hogy előreláthatóan 2022. tavaszán ki kell költöznünk a Csobánka téri épületből, és várhatóan 2023. szeptemberében költözünk vissza a teljesen felújított épületbe.
Az ideiglenes iskolaépület pontos helyét még nem tudjuk megmondani, de az biztos, hogy a 3. kerületben leszünk, jó körülmények között.
Őszintén reméljük, hogy az átmeneti kellemetlenségek ellenére minket választanak.

 

Táblázat: 
sorszámjelige / oktazonösszpontirányítószám
1.730441070843301048
2.728969761353271126
3.728951579283231039
4.730199966423231014
5.731832793683221025
5.730208411873222097
7.729164573973212000
8.729113758153191031
9.728746074493192013
10.728899641433151052
11.WASABI3141039
11.729247268003141038
13.730143853583131031
14.TEKNŐS3122096
15.728759706033111039
15.728925243443111039
17.729067854923011016
18.728599238562991039
18.728744518202991039
20.730078637412992151
21.KET2971015
22.729246320252941037
23.729587313092931039
24.73028144614292,41039
25.732604259402921039
26.729855877122912013
27.FEDERER2901031
28.728743657402891034
29.CSOKI322882000
29.732638999772881078
31.728703672732871055
31.729714596032872011
33.730192049832862000
34.730161815172852011
34.730022295842851025
36.729138213472841031
37.729979081322831032
37.730137286712831038
39.731132952032831157
40.730409112152821038
40.730248113282821038
40.730215197002821039
43.729166158162822011
43.732542105022821082
45.728947623812812014
45.730027403282811122
45.730417007522812011
45.730566907502811023
49.730157182442801037
49.729021067562801038
51.MÁGIKUSÁLLATOK112802000
51.728745932182802011
53.73163395824279,61071
54.729858124692791038
54.728743520812791038
56.728919536842792000
57.728999542672791132
58.729072200832792013
59.DARYL278,41047
60.730244861202781036
61.728952898832781039
62.FOLIVORA292781038
63.729227716742782011
64.72889387575277,41012
65.730499864312771037
66.728984374422771039
67.730089684612771139
68.728663603382751039
69.729826526012751039
70.729943578652752013
71.730462737632752011
72.GBO08192732000
73.729498684862732013
74.730016659802722000
75.728915148352721136
76.728805736222722000
77.73004114861271,41016
78.730095487482711038
79.728285647622711038
80.728953859322711038
81.730273151722711026
elutasítva730576848652691039
elutasítva73021082387266,41037
elutasítva729022398882661039
elutasítva731174521702661015
elutasítva729099496792662014
elutasítva73427603787265,41155
elutasítvaDAVID42142641031
elutasítva729095415342621039
elutasítva728924705102611039
elutasítva730623654522612013
elutasítvaSÜNI20102601038
elutasítva729508946492561038
elutasítva728953082722551039
elutasítvaKTWICED2551039
elutasítva729283602192521039
elutasítva730197280982521031
elutasítvaJANEAUSTEN2451039
elutasítvaBOGYÓKA2101103
elutasítva729489825482102011
elutasítva72985706250206,41039
elutasítva728926581141942000
elutasítva729037771291931039
elutasítvaCSILLAG181931037
elutasítva730078065851931035
elutasítva729021923421921039
elutasítva72897598396191,41039
elutasítva729143486331911032
elutasítva731648993151911039
elutasítva728967628361911048
elutasítva72931909382190,42000
elutasítvaQUZO1901031
elutasítva730217914281901039
elutasítvaHÓBAGOLY1902014
elutasítva73240113857189,41021
elutasítva730618703661891039
elutasítva728911661141881039
elutasítva728911492941881039
elutasítva730155507411881039
elutasítva730683775861871037
elutasítva729247610041871039
elutasítva728954995771872000
elutasítva730242405881863300
elutasítva729881932101862011
elutasítva729029260371862011
elutasítva73021742648185,61039
elutasítva72954817290185,61147
elutasítva730338631811851036
elutasítva730576860641841039
elutasítva729166323251832013
elutasítva72917521509182,41039
elutasítva728713532271821139
elutasítvaBÁSTYA1801039
elutasítva728935792851801134
elutasítva729114202401794033
elutasítva730415549591781039
elutasítva729488200111782000
elutasítva728860770041771031
elutasítva729175689171772013
elutasítva72891217750176,41031
elutasítva730683660091762096
elutasítva729858134931742013
elutasítva730045196451741089
elutasítvaZENE,MAGYAR, MATEK, CSAK A VERES!1732000
elutasítva730213422521711039
elutasítvaBONBON170,41039
elutasítva729079462841702013
elutasítva730032888011681012
elutasítvaTULIPÁN1681065
elutasítva730461139011671037
elutasítva729855667121672013
elutasítva72902092679166,41038
elutasítva72957736543165,48237
elutasítva729008948651652000
elutasítva729005435921631055
elutasítva72917246619162,62132
elutasítva72899649574162,41031
elutasítva72882216146161,61132
elutasítva72917704607161,42013
elutasítva729054522491611142
elutasítva729471193771612083
elutasítva72938459585160,42111
elutasítva730212301021601039
elutasítva72999925070159,61039
elutasítva72907187004158,41044
elutasítva72914217990156,61162
elutasítva729022974891561038
elutasítva729174712651551039
elutasítva729989896271534087
elutasítva729423485821512112
elutasítva729498696611482013
elutasítva72926477384144,42013
elutasítva729530062431432000
elutasítva729050920191422011
elutasítva729981224731412011
elutasítva72911624026140,42013
elutasítva731566267431381136
elutasítva729606323441352151
elutasítva73090027528133,42011
elutasítva73041533879132,61039
elutasítva73019161607131,41031
elutasítva72911263846116,61171
elutasítva84327944490115,61077
elutasítva730100483221081011
elutasítva72956397524102,42011
elutasítva728909135121011039
elutasítva729609500351012013